Csaknem 765 millió forint további támogatást kap a "Balatonfüredi Vitorlás Központ szálláshelyfejlesztés" elnevezésű projekt megvalósításához az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. közvetlen többségi tulajdonában álló Solum-Invest Kft. - derül ki a BÉT közleményéből.
A fejlesztéspolitikai intézményrendszer elkészítette a 2021-2027-es programozási időszakban támogatási kérelmek benyújtásához és a projektek végrehajtásához segítséget nyújtó négy kiemelten fontosa útmutatót, sablondokumentumot, amelyet közzé is tettek a hivatalos pályázati oldalon.
A Pest megyei kis- és közepes vállalkozások számára tavaly megnyílt eszközbeszerzési pályázati kiírásra több mint négyszeres volt a túljelentkezés, ezért a keret 2 milliárd forinttal történő megemelése nyomán a 2020 májusában nyertesként megjelölt 86 cégen felül további 78 cég eszközberuházását támogatja a kormány – jelentette be ma Varga Mihály a Pénzügyminisztérium közleménye szerint.
Megemelt támogatási előlegek, meghosszabbított forrásfelhasználási határidők, gyorsabban kiírható pályázatok és megváltoztatott állami támogatási szabályok – ezek derülnek ki abból a két kormányrendeletből, amelyek nagypénteken este jelentek meg a Magyar Közlönyben, és ma, azaz április 11-én nagyszombaton már hatályba is léptek. Ezek nagy része a veszélyhelyzet vége után 15 napig maradnak hatályban és a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell. A friss változások egyébként már a kormány közelmúltbeli jelzéseiből, illetve EU-s döntésekből ismertek voltak, mégis érdemes a megjelent jogszabályok alapján is áttekinteni, hogy pontosan melyek is a változások, mert ez sokezer EU-s pályázó életére gyakorol alapvető hatást.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében nyert támogatást összesen 752 mikro-, kis- és középvállalkozás fejlesztésekre, beruházásaik támogatására, új termékek fejlesztésére, illetve gyakornokok alkalmazására 15,5 milliárd forintot, míg kutatásfejlesztésre 69 konzorcium fordíthat több mint 66 milliárd forint támogatást - jelentette be Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. A most elnyert összesen 81,5 milliárd forintos támogatásból több mint 121 milliárd forint összköltségű fejlesztések kezdődhetnek el.
A kormány 27 különféle, egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű, kutatási együttműködést támogatott a tegnap megjelent kormányhatározattal és felhatalmazást adott a támogatási szerződések megkötésére. A támogatott projektek között találunk olyat, amelyik virtuális valóság, illetve őssejt kutatással foglalkozik.
Miközben sok megyében még csak ezekben a hetekben születnek meg a nyertes projektek a terület- és településfejlesztési pályázatokban, aközben az illetékes tárca helyettes államtitkára már azt hangsúlyozta egy mai rendezvényen: a projekteknek év végéig kétharmados készültséget kell elérniük.
Véget ért az EU-pályázatokban a menetközben felsrófolt költségek korszaka - lényegében ezt a kemény döntést hozta meg a kormány és ezzel ráerősített egy tavaly novemberi hasonló döntés tartalmára. Mindez elősegítheti az EU-pénzeink brüsszeli folyósítását is.
Az új, 2014-2020-as uniós pályázati ciklusban már hatezer pályázatot nyújtottak be összesen 1100 milliárd forint összegben, amelyek kapcsán a megítélt támogatás 296 milliárd forintot, a szerződött összeg pedig 95 milliárd forint tesz ki - ismertette ma a Világgazdaság. Beszédes, hogy mindezek mellett a cikk szerint az új pályázati ciklusban eddig mindössze 8 milliárd forintot fizettek ki ténylegesen a pályázóknak; azt is kizárólag a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban, igaz öt másik Operatív Programban is vannak már szerződött pénzek.
Elkezdte az uniós támogatásokat kezelő hazai intézményrendszer a 2007-2013-as pénzügyi időszakban a Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap finanszírozásával megvalósult Operatív Programok zárási folyamatát, amellyel kapcsolatban a támogatások kedvezményezettjeinek is fontos feladataik vannak, illetve figyelni kell a szabályokra és határidőkre a megnyert támogatások megszerzése érdekében. A főszabály szerint Magyarország azokat a költségeket számolhatja el az EU felé, amelyeket a kedvezményezettek 2015. december 31-ig kifizettek, így fontos, hogy azok a bérek és járulékok, amelyek 2015 decemberében merülnek fel, és kifizetésükre 2016-ban kerül sor, már nem elszámolhatóak. További fontos szabályok és határidők is megtalálhatók a Miniszterelnökség által a hivatalos pályázati oldalon ma kiadott összefoglalóban.
Összesen 107 kis- és középvállalkozás adatait és az elnyert támogatás összegét tartalmazza az a lista, amely ma került ki a hivatalos kormányzati portálra a még tavaly ősszel meghirdetett két, sokak által nagyon várt gazdaságfejlesztési pályázat kapcsán.
A tegnap délutáni sajtótájékoztatón elhangzottakkal összhangban tegnap este meg is jelent a Magyar Közlönyben a kormány 1213/2015. (IV. 15.) határozata, amely szerint uniós finanszírozás hiányában le kell állítani a projekt megvalósítását, meg kell szüntetni a projekt támogatási szerződését, illetve a NIF Zrt.-nek meg kell szüntetnie a projekt kivitelezésére irányuló vállalkozási szerződéseket is. A kormány egyúttal május 31-i határidővel azt a feladatot is adta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek, hogy vizsgálja meg Szolnok Megyei Jogú Város gyorsforgalmi úthálózatba való bekötésének lehetőségeit.
Alapvetően jó a hangulat a tőkepiacokon.
A piac már azt kezdte árazni, hogy nem alkalmazza a korlátozásokat.
Az amerikai chipgyártóóriás nem talál magára.
Az amerikai külügyminiszter is megerősítette, kell nekik a sziget.
Az Energiaügyi Minisztérium már monitorozza a helyzetet.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Egy biztos: az áthúzódó hatásban Virovácz Péter szerint nem bízhatnak.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?